All-round Security

Napjaink digitalizációs trendjei – beleértve a legtöbb üzleti tevékenység elektronikus platformra terelését, és azok fizikai térrel való integrációját – nyilvánvaló működésbeli előnyöket és hatékonyságot eredményeznek, ugyanakkor az új kihívások korábban nem tapasztalt nyomást is gyakorolhatnak vállalkozására és további kockázatoknak és veszélynek is kitehetik a szervezet létfontosságú folyamatait, információit. A technológiai kihívások mellett a biztonságra vonatkozó jogszabályok és szabványok is folyamatosan fejlődnek és változnak, ezért küldetésünknek tekintjük, hogy szakértői szolgáltatásokat nyújtsunk a vállalkozások számára ezen kihívásokkal szemben.

Mi, az All-round Security információbiztonsági szakértői, meggyőződéssel hisszük, hogy a teljeskörű biztonság iparágtól függetlenül elengedhetetlen része a vállalkozások sikeres működésének. Úgy gondoljuk, ennek mindenre kiterjedő biztosítása a cégvezetés fontos feladata, hiszen a jogi megfelelésbe és a biztonságba történő minden nemű befektetés bizonyítottan javítja a vállalat eredményeit, imázsát, növeli a munkavállalók elégedettségét, miközben segít elkerülni a nem kívánt eseményeket, és kivédeni az esetleges bírságokat.

Személyes és díjmentes konzultációért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink bármelyikén!

A jogi megfelelés, a fizikai és a virtuális működési környezet összehangolt és biztonságos struktúrája, de mindenekelőtt a szervezet céljaiért dolgozó kollégák valós biztonságérzetének fenntartása megelőzheti az esetleges, anyagi károkkal is együtt járó biztonságtechnikai problémák felmerülését és/vagy segíthet azok negatív hatásának gyors és hatékony kiküszöbölésében.

Tevékenységünk során, sokrétű tapasztalatunkat, széleskörű szakmai és személyes kompetenciáinkat felsorakoztatva kínálunk komplex megoldásokat a vállalati biztonság minden részterületén. Gondosan dolgozunk annak érdekében, hogy kipróbáltan eredményes módszereinkkel és megoldási javaslatainkkal megszerezzük és folyamatosan fenntartsuk ügyfeleink elégedettségét, és emellett arra is törekszünk, hogy megbízható, hosszú távú tanácsadó partnerévé válhassunk vállalkozásának. Az All-round Security a valódi üzleti igényekre koncentrál, célorientált, testreszabott és kiváló minőségű szolgáltatási körrel rendelkezik. Őszintén hisszük, hogy ez megkülönböztet bennünket versenytársainktól.

Az All-round Security szolgáltatási portfóliójának szakmai szemlélete az általunk kidolgozott és alkalmazott többrétegű megközelítésen alapul, amely ötvözi a több évtizedes, magas szintű biztonsági tapasztalatot, a specifikus iparági szabványokat, a legjobb gyakorlatokat és az elérhető legfejlettebb technológiai eszközöket.

Rólunk

Az elmúlt évek piaci tendenciáit alapul véve, mára már egyértelművé vált számunkra, hogy egyre több vállalatnak lenne szüksége átfogó biztonságtechnikai megoldásokra, egy adatvédelemben, IT- és fizikai védelemben is jártas szakértői csapatra, mely előre tervezhető és számonkérhető feltételek mellett támogatja az üzleti sikerek megvalósulását, és lehetővé teszi a jogszabályoknak való megfelelést és a partnerek által támasztott követelmények teljesítését. Mindez arra ösztönzött minket, hogy az államigazgatási, banki, biztosítói és kereskedelmi területeken évek alatt megszerzett biztonságszervezési gyakorlatunkat ügyfeleink igényeinek szolgálatába állítsuk. Keressen Ön is bennünket bizalommal, hogy mihamarabb felmérhessük vállalkozásának igényeit, megismerjük elvárásait, és megtervezhessük, hogyan tudunk képességeinkkel a lehető leghatékonyabban hozzájárulni üzleti céljainak eléréséhez!

pa01

Pál Attila az All-round Security Kft. alapítója. 20 éves informatikai és 10 éves információbiztonsági tapasztalattal rendelkezik. Közgazdasági, gazdasági informatikus és műszaki menedzser tanulmányai nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy hatékonyan átlássa a szervezetek üzleti, pénzügyi, gazdasági folyamatait. Információbiztonsági tapasztalatait ISO 27001 auditori képzéssel alapozta meg, későbbiekben elvégezte az Óbudai Egyetem Elektronikus Információvédelmi Vezető szakirányú továbbképzését, majd megszerezte az ISACA Certified Information Security Manager képesítését. Információbiztonsági vezetőként, rendszerbiztonsági felügyelőként, vezető IT biztonsági tanácsadóként számos intézmény információbiztonsági irányítási rendszerének kiépítésében, fejlesztésében, ellenőrzésében vett részt.

Dr. Tiszolczi Balázs Gergely az All-round Security Kft. alapítója, egyben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszékének adjunktusa. A biztonságszervezés számos területén (információbiztonság, fizikai biztonság, EHS, tűzvédelem) több, mint 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, főként államigazgatási, egészségügyi, banki és ipari területen. Első diplomáját biztonságtechnikai mérnökként szerezte, amelyet később még további két mérnök és egy főelőadói végzettség követett biztonságvédelmi rendszerszervezői, munkavédelmi és tűzvédelmi területen. Aktívan érdeklődik a vállalatgazdaságtan, a projektmenedzsment és a tudományos kutatás iránt, biztonságszakmai képesítései mellett mérnök-közgazdász diplomával, informatikai rendszerüzemeltetői végzettséggel és katonai műszaki doktori fokozattal is rendelkezik.

tb01

Referenciák